Kérlek, töltsd ki a kérdőívet, vagy küldj e-mailen film- illetve könyvcímeket!

2016. április 24., vasárnap

Chapter 9



    Enjoy the new chapter! :) 

 


Csak egyszer, csak egyszer lenne az, amit én akarok! Csak egyszer jönnének ki úgy a dolgok, ahogy nekem jó! Miért nem lehet, tényleg csak egy alkalomról van szó, több nem is kell, csak egy rohadt alkalom, amikor végre jól érezhetem magam. Miért fáj ez annyira a sorsnak? Most őszintén, nem csináltam semmi olyat, amiért ezt érdemelném; nem öltem embert, nem loptam meg idős néniket, nem beszéltem/beszélek trágár szavakkal, és még sorolhatnám napestig a különböző érveket-ellenérveket. 

Miután kimondta a számomra egyik tiltott mondatot, gondolkodás nélkül hátat fordítottam neki, és elindultam haza (habár nem igazán emlékeztem, hogy merre kéne mennem), Harry pedig nem reagált semmit. Nem dülledtek ki a szemei, nem kezdett el könnyezni, és mikor körülbelül húsz méter távolság volt köztünk, sem ordította a nevem torkaszakadtából, hogy megálljt mondjon. 

Belegondolva így, az ágyamban ülve a köröttem lévő takarómmal, egyáltalán nem akart visszatartani, hanem hagyta, hogy menjek, amerre csak látok, ami valóban arra enged következtetni, hogy még mindig érez valamit Taylor iránt. Tudnám, hogy miért nem látja azt, hogy az a ringyó csak a karrierjét próbálja fenntartani a pénzéből...

Mindegy, elhatároztam, hogy többet nem érdekel. Csináljon, amit akar, okozzon magának még nagyobb sebet, de én már nem leszek ott, hogy megvigasztaljam, hogy beforrasszam a szívén keletkezett hatalmas, s egyben mély sebet. És erről csak is ő tehet. 

Na, igen, így voltam ezzel úgy két óráig. Ugyanis, miközben még mindig az ágyamon ültem már órákig mozdulatlanul, hallottam, hogy valami kopog az ablakomon. Kinéztem, és láttam, hogy Harry már épp dobta volna a következő adag kavics gyűjteményét, de rögtön lelógatta maga mellé a karjait, amint megpillantott. 

- Nem tépted még elég darabra a szívemet, te barom? – morogtam az orrom alatt, majd erőt vettem magamon, és kinyitottam a minket (a kommunikáció szempontjából) elválasztó tárgyat. 

Jeges tekintettel figyeltem, amint hosszú, göndör hajába túr, járkál egy darabig fel-alá, mintha csak ezzel akarná nyugtatni magát, végül arra a döntésre jutott, hogy felnéz rám, egyenesen a szemembe, ami miatt önkénytelenül is visszatartottam a levegőt, a szívem dörömbölt, és szaporábban kezdtem venni a levegőt. 

- Lara, kérlek engedj be, hadd magyarázzak meg mindent! – kérlelt, mire azonnal rábólintottam volna, de volt annyi büszkeség bennem, hogy nem adom magam ilyen könnyen. 
- Mégis miről? Nem azt mondtad, hogy érzel még valamit Takonypóc iránt? – gúnyolódtam. 
- Nem hagytad, hogy végigmondjam – sütötte le a tekintetét. – Ezért akarom, hogy beengedj. 
- Az ajtó nyitva van – sóhajtottam pár perc gondolkodás után, majd becsuktam az ablakot, és lementem a nappaliba. Úgy tűnik, ő már most megnyerte az első kört. Vagy az egész játszmát. 

Karba tett kézzel álltam a bejárati ajtó előtt, várva, hogy belépjen rajta a göndör hercegem. Jó, ebben a szituációban most furán hangozhat ez a becenév, de nem tehetek róla, attól, hogy még haragudtam rá, halálosan szerelmes voltam belé már az első perctől kezdve.

Gondolkodásmenetemet az ajtónyitódás szakította félbe, ezért automatikusan az ajtóra szegeztem a tekintetem, míg meg nem láttam a rajta belépő Harryt. Esetlenül megállt előttem, idegesen játszott inge végével, miközben mindent nézett, csak nem engem. Óvatosan, de elég figyelemfelkeltőt dobbantottam a lábammal, jelezve, hogy igazán belekezdhetne már a magyarázkodásba, ugyanis késő is volt, és nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság.

- Khm – köszörülte meg a torkát. – Nem akarsz előbb leülni?

Ráncba szaladó homlokkal néztem fel rá, mire rögtön értette a célzást, és egy nagy, frusztrált sóhaj hagyta el ajkait. Amik nem mellesleg olyan kívánatosak voltak, hogy legszívesebben addig faltam volna őket, amíg... öhm... azt hiszem, ez a gondolat nem szalonképes, ezért nem is folytatom. Bár szerintem tudjátok, hogy mire gondoltam.

- Valóban azt mondtam, hogy még érzek Taylor iránt valamit – kezdett bele nehezen –, de azok az érzelmi szálak semmiképpen sem olyan erősek, mint amikor a közelembe tudhatlak téged. Az elmúlt hónapokban nagyon fontos lettél számomra, és, azt hiszem, olyat kezdtem el tapasztalni, amit eddig még sosem. – Egy kis hatásszünetet tartva rám nézett, amolyan „folytassam?” stílusban, és a bólintásom után meg is tette. – Téged tényleg... tényleg szeretlek. És meg akarom próbálni veled ezt a barát-barátnő kapcsolatot.
- Mit értesz azalatt, hogy tényleg szeretsz?
- Akikkel együtt voltam, amolyan kapcsolat-féleségben, soha nem éreztem magam olyan közel bármelyikükhöz is, mint hozzád.

Azt hiszem, kereken tíz másodpercig meredtem rá pislogás nélkül, utána nem bírtam tovább, és elnevettem magam.

- Ez nagyon vicces volt – törölgettem meg a szemem a röhögéstől ki-kibuggyanó könnyeim miatt. Értetlenül nézett, és kitárta a karjait.
- Mi az? Komolyan gondoltam.
- Persze, mint a többi exednél is, mi? – bólogattam nagyokat gúnyosan. – Ekkora állatot, mint te, még sosem láttam az életem során, pedig hidd el, olyan iskolába jártam, ahova jóformán csak ökör járt. Azt hiszed, beveszem ezt a mesét?
- Most meg mi a bajod? Tudod, hogy milyen nehezemre esett elmondani az érzéseimet? – förmedt rám gorombán, és azonnal abbahagytam a vigyorgást. Ugyanis akkor először, s talán utoljára láttam szemében felcsillanni a reményt és a fájdalmat egyszerre, amit eddig sosem tapasztaltam.
- Komolyan... gondoltad...? – változott meg a hangulatom egy pillanat alatt.
- Valami olyasmi – biccentett óvatosan.
- Hű – néztem rá elkerekedett szemekkel. – De miért pont én?
- Fogalmam sincs – rázta meg a fejét. – Talán a két gyönyörű barna szemeid miatt, amiket órákig néznék szüntelenül. Talán a barna, kissé göndör hajad miatt, ami hasonlít az enyémhez. Talán a telt ajkaid miatt, amikre percenkét nyomnék kisebb-nagyobb csókokat. Talán a melleid miatt, amik... – Nem engedtem befejezni, mert rávertem egyet a fejére.
- Most meg mi a baj? – pillantott rám a fejét fogva. Mereven, érzelemmentes arccal néztem vissza rá, ami, szerintem, a frászt hozta rá.
- Ne stírölj a nyakamtól lefelé semmit – mosolyodtam el a mondat végére.
- Nem hiszem, hogy képes leszek rá. 

Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, alig bírtuk abbahagyni. Azt hiszem, hogy mióta megismerkedtünk, nem nevettünk ilyen önfeledtem, mint akkor. Már csak reménykednem kellett abban, hogy ez így is marad, és nem lesz több vita köztünk.

Miután elhalkultunk, percekig egymás szemét fürkésztük, majd Harry tette meg az első lépést; határozottan előre lépett, megfogta a derekamat, és magához húzott. Közelsége fojtogatott, de egyben biztonságot is nyújtott. Karjaimat nyaka köré fontam, homlokomat homlokához nyomtam, szánk csak pár centiméterre volt egymástól. Éreztem leheletét a számon, a levegő egyre melegedett körülöttünk.

- Szeretlek – suttogta. Halványan elmosolyodtam, majd beszéd helyett cselekedtem; lassan közelítettem meg ajkait, majd egy hosszú, szenvedélyes puszit nyomtam rá.
- Én is szeretlek – válaszoltam a csókunk után alig hallhatóan.

Halkan felnevetett, majd még egy csókot nyomott a számra.

- Akkor ez azt jelenti, hogy...? – kérdeztem hezitálva.
- Szerintem igen... – felelte ugyanolyan hangsúllyal, mint én az előbb. – De te döntesz – tette hozzá gyorsan. 
- Túl sokat vártunk egymásra, hogy most nemmel feleljek... – vigyorogtam. 
- Osztom a véleményed – bólogatott, majd a homlokomra egy puszit nyomott. – Figyelj, lesz ma egy buli, ahova meghívtak, és mindenképpen el kéne mennem rá, de nincs kedvem egyedül megjelenni. Nem kísérnél el? 
- Kik lesznek ott? – húztam össze a szemeimet.
- Híres emberek – válaszolt vigyorogva. 
- Na nem mondod? – forgattam meg a szemem. 
- Nem tudom pontosan, de azt hiszem, hogy Taylor ott lesz – halkult el a mondat végére a hangja. 

Aha, oké. Semmi gond, nyugalom. Csak pár órát kell kibírnom a szőke ördöggel, simán menni fog. Ha nem megyek, ki tudja, hogy mit fog, vagy legalábbis akar tenni az újdonsült barátommal, amit nem hagyhatok. Ha ott vagyok, akkor le tudok keverni neki egy akkora pofont, hogy még csak a Google keresőbe se meri beírni a göndör nevét. Igen, igen, ez így helyes. El fogok menni abba a buliba bármi áron. 

- Oké – bólintottam egy nagyot. – Szívesen elmegyek veled. 


* * * 

Az ágyamon ültem másnap délután, és azon gondolkodtam, hogy egy tizes skálán mennyire vagyok idióta. Harry pár órája hazament (igen, igen, nálam aludt, juj, most mi lesz?) hogy összekészülődjön, na meg, hogy nekem is legyen elég idő kitalálni, hogy mit akarok felvenni, mert ha itt maradt volna, akkor... khm, nem készülődés lett volna. 

Nem tudtam, hogy mi ez a hirtelen hangulatváltozás, de százszázalék, hogy a szöges ellentétét éreztem a pár órával azelőtti érzelmeimnek. Egyáltalán nem akaradzódott kiválasztani a tökéletes ruhát, és az sem volt ínyemre, hogy találkozzak Takonypóccal. 

Tudtam mélyen az elmémben, hogy elkerülhetetlen az, hogy ne találkozzunk egymással, mert ahogy ismertem (ami egyenlő volt a nullával, de jól kiismerem az embereket, na), tuti, hogy oda fog menni Harryhez, és megpróbálja az ujjai közé tekerni, akár csak egy hajtincset. És akkor fogok közbelépni, és akkorát lekeverni... 

Miközben Takonypóc kivégzését terveztem magamban (jobbnál jobb ötletem támadt), mellékesen az éjjeliszekrényemen álló órácskámra pillantottam. Csak hat óra volt, igen, de utána eszembr jutott, hogy Harry hétre jön értem, én pedig sehol sem tartottam. 

Gondolom tudjátok, hogy ezután mi következett; őrült módon rontottam be a fürdőszobába, és vettem egy körülbelül kétperces, „úristen, késésben vagyok” zuhanyt, majd feltúrtam a szekrényemet, és amit először találtam, azt vettem fel (piros koktélruhát). 

Utána befújtam magam a kedvenc parfümömmel, halvány tusvonalat rajzoltam a szemeimre, fogat mostam, kifésültem hosszú, barna loboncomat, és egy eléggé sietős kontyba raktam, és mire odáig értem, hogy előkeressem a táskámat, meg a szettemhez passzoló magassarkút, már csengettek is. 

- Egy pillanat! – kiáltottam, és úgy, ahogy voltam, lementem kinyitni az ajtót. 
- Szia – adott egy gyors csókot Harry. – Te így jössz? – nézett végig rajtam mosolyogva. 
- Kicsit elhúztam az időt, és még nem találtam meg a cipőmet – magyarázkodtam, majd miután beengedtem, visszarohantam a szobámba, és folytattam a kutatást. 
- Nagyon szexin nézel ki. – Éreztem, ahogy a lehellete a nyakamhoz csapódott, miközben hosszú karjait derekam köré fonta. 
- Harry – nevettem. – Így soha nem találom meg a cipőt. Á, megvan! – kiáltottam fel, és diadalittasan felmutattam az áhított piros magassarkúmat. 
- Oké, oké – engedett el. – Lent várlak. 

Pár perccel később már menetre készen álltam meg Harry előtt, aki alaposan végigmért, elidőzve a dekoltázsomnál, majd ujjainkat összekulcsolta, és kiléptünk az ajtón. 

A göndör kinyitotta az autójának ajtaját, és miután helyet foglaltam, elegánsan bevágta, majd ő is beült mellém a kormányhoz. 

- Mennyi idő az út? – kérdeztem, mikor félúton járhattunk. 
- Még egy fél óra körülbelül – válaszolta, miközben kezét combomra helyezte, aminek következtében kissé megugrottam. 

Ahogy mondta, fél óra múlva már egy hatalmas bejárat előtt álltunk, ahova csak úgy özönlöttek az emberek. A zenét az utcasarokról is lehetett hallani, így amikor beléptünk, a fejem szabályosan szét akart esni. Nem az a bulizós fajta voltam, ezért teljesen idegennek éreztem az egész helyet, legszívesebben elfutottam volna, de ezt a bejáratban tolongó embertömeg megakadályozta volna, így kénytelen voltam hagyni, hogy Harry maga után húzva vezessen a fogalmam sincs hova. 

- Harry – suttogtam, mikor hirtelen megállt, én pedig a hátának ütköztem. Nem regált semmit, ezért kicsit lábujjhegyre álltam, hogy elérjem a fülét, és újra megszólítottam. 
- Hm? – fordult hátra mosolyogva. De jó neki, hogy ilyen jó kedve van!
- Nagyon sokan vannak – morogtam. 
- Mivel ez egy buli... – kezdett bele. 
- Tudom – vágtam közbe. – De nem ennyiről volt szó! 
- Bocsi, én se tudtam, hogy dugulásig leszünk betömve ide – tette fel a kézét (már amennyire tudta) védekezően. 
- Mindjárt rosszul leszek, ááá – toporzékoltam hisztérikusan, mire csak annyit éreztem, hogy a bárpulthoz lök, és szorosan hozzám simul. 
- Így már jobb? – motyogta a nyakamba, majd egy puszit nyomott a hajlatomba, mire megborzongtam. 
- I-igen – nyögtem. 
- Harry! – hallottam, hogy egy női hang a göndör nevét kiáltja, és pár perc múlva meg is jelent, egyenesen mellettem. – Te vagy az a híres Lara? – nézett rám barátságosan a szőke ördög (ismertebb nevén Taylor), és egy-egy puszit nyomott mindkét arcfelemre. Megpróbáltam viszonozni a gesztust, majd vállam felett Harryre pillantottam, aki feszülten vizslatta Taylort. 
- Szia, Taylor... – morogta végül. 
- Annyira örülök, hogy itt vagy... illetve vagytok – javította ki magát hülyén vihogva, miközben hátradobta göndör haját. – Hú, Harry, nem hozol egy kis vizet vagy koktélt? Olyan meleg van, hogy mindjárt elájulok. 
- De, szívesen. – Azzal már el is húzott egy nyugodtabb helyet keresni, ahol tud rendelni valami italt. 
- Szóval miattad dobott... – változott meg a hangja, sőt, az egész arckifejezése, ahogy Harry eltűnt a látókörünkből. – Pedig nem vagy valami nagy durranás. 
- Hogy mondod? – szaladt fel a szemöldököm a homlokom tetejéig. 
- Jól hallottad – vigyorgott gonoszan. – Nem is értem, hogy mit akar egy ilyen csórótól, mint te. 
- Pontosan – biccentettem. – Nem vagyok egy pénzéhes szajha, aki csak azért akar együtt lenni vele, hogy valahogy fenntartsa a karrierjét. 
- Nem is tudtam, hogy ilyen jó az emberismerőkéd – röhögött (inkább vonyított) fel. – De akkor se hagyom, hogy közénk állj.
- Késő – vágtam rá elégedetten. – Járunk. Úgyhogy lekophatsz. 
- Te – nézett rám vészjóslón. – Vagy békén hagyod őt, vagy nem lesz jó vége a dolognak. 
- Te – hallottam meg egy hangot a hátam mögül. – Most azonnal leszállsz róla, vagy megbánod, hogy egyáltalán felkerestél azok után, amit tettél velem. Ráadásul még hülyítettél is, mint ahogy mindig is tetted. Szánalmas egy alak vagy, Taylor Swift, egy szánalmas, undorító, még embernek sem nevezhető lény vagy. És most húzás innen. – Taylor sértetten, álkönnyeivel küszködve vizslatta a mögöttem álló férfit, majd idegesen dobbantott egyet, és lelépett. 

Kissé ijedten kaptam tekintetemet Harryre, aki fogalmam sincs, mikor, de mögöttem termett, természetesen üres kézzel. 

- Te, mikor jöttél vissza? – érdeklődtem.
- El se mentem – vigyorgott, majd hátulról átölelt. – Van egy ötletem. 
- Mégpedig?
- Menjünk haza.
- De, hát, nemrég jöttünk – lepődtem meg, és megfordultam, így szemtől szemben álltunk egymással.
- Nem akarok itt lenni – vonta meg a vállát.
- Felőlem mehetünk...

Hosszan megcsókolt, majd karon ragadott, és a kijárat felé kezdett húzni. Mikor kiértünk a hideg, de annál frissebb levegőre, mély lélegzetet vettem, és megállítottam Harryt.

- Figyelj – kezdtem –, ha azt akarsz csinálni, mármint... Tudod, mire gondolok, ugye?
- Azt hiszem – vigyorodott el kajánul.
- Szóval... Én még nem állok rá készen – nyögtem ki égő arccal.
- Addig várok rád, ameddig kell, drága – suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott az arcomra, és beültünk az autóba.  

Miután Harry leparkolt a házam előtt, szótlanul ültünk egymás mellett. Én azon gondolkodtam, hogy hogy kéne elköszönnöm tőle, vagy hogy behívjam-e magamhoz még egy éjszakára, Harry pedig... Fogalmam sincs, hogy ő min gondolkodott, az arca semmiféle érzelmet nem tükrözött, lehet, hogy nem is gondolt semmire, egyszerűen fáradt volt.

- Alszol megint velem? – törtem meg végül a csendet. Harry felém fordította a fejét, majd halványan rám mosolygott.
- Bármennyire is szeretnék, de ma nem tudok. Holnap reggel el kell utaznom Liverpoolba, lesz egy kisebb koncertem, de sajnos vcsak VIP-sek mehetnek – magyarázta.
- Oké... – motyogtam. – Akkor szia. – Éppen nyitottam ki az ajtót, mikor hirtelen egy rántást éreztem a karomon, és már Harry ölében is ültem.
- Nem is adsz csókot a barátodnak? – kérdezte suttogva, miközbe hatalmas tenyerét arcomra simította.

Nem hagyta, hogy válaszoljak, ugyanis rögtön lecsapott ajkaimra. Visszacsókoltam, majd levegő hiányába elhúzódtam tőle.

- Jó éjt, Lara – adott egy utolsó csókot, majd kimásztam az öléből.
- Jó éjt, Harry. – És kiszálltam a kocsiból.

A következő rész tartalmát most nem árulom el, hadd egyen titeket a kíváncsiság! :D

2 megjegyzés:

  1. Héhéhéhéééé!!!
    Most haragszok..miért ííígy? miét most?? :D Imádom a történetet, nagyon nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra! :) Kérlek siess a következő résszel!!!!! :*
    Sok-sok puszi!
    DoLil xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha!

      Hogy miért most? Nem árulom eeel... :P Jó, igazából nincs nagy ördöngösség benne; most éreztem, hogy itt az idő. De nehogy azt hidd, hogy innentől minden simán fog menni! Ohohóó! Van ám még egy-két ötletem! 😁

      Köszi, hogy írtál, nagyon jól esik!

      Sok-sok puszi:
      xx Lily

      Törlés